A... Rajtaütés?

Sziasztok drágicák! :D
Meghoztam a vadi új részt! Most nagyon ment az írás, szörnyen élveztem, remélem olvasni ia egy élvezet lesz! :)) Nem tudok mit mondani... Jó olvasást! ;) 









...Néhány csendes másodperc következett, egyikünk sem mert megszólalni, mikor nagy robajra lettünk hirtelen figyelmesek. A távolból Kráter, hátán Félixel közeledett, mögöttük Érával és egy másik sárkánnyal. Fiatalnak tűnt, ráadásul sokkal kisebb volt, mint Éra. Félix vadul kalimpálni kezdett, amitől majdnem leszédült a levegőben. Max mosolyogva visszaintegetett, láthatóan jobban érezte magát az imént történtektől. Rám mosolygott, mint aki jól végezte dolgát, mikor meghallottuk, hogy Félix őrülten ordibál valamit.
- Mit mondasz?- kiabált vissza Max, és nyomatékosan a füléhez tette kezét- Avarba lökés? Kanalas ölés? Talajra ülés?! Mi bajod??!
- Mondom, Rajtaütés!!!- artikulált hisztérikusan Félix, mire végre megértettük. Legalább is én.
- Az most van?- néztem nagyot.
- Mi van most?- hüledezett Max.
- A RAJTAÜTÉS!!!- kiabáltam neki.
- Jó, nem kell üvölteni, fél méterre sem vagyok tőled- hessegetett kezeivel. Lassan Félix is odaért hozzánk, és leszállt.
- Mondd már, mi van?!- szaladtam hozzá kissé letámadva őt ezzel.
- Bármikor kezdődhet a rajtaütés, remélem képesek vagytok normálisan repülni már.
- Max nem biztos...- hunyorogtam rá.
- Tudod mikor...- morgott. Félix gyanús pillantásokat vetett ránk, majd egy sóhajtással nyugtázta, hogy mi még mindig nem vagyunk normálisak.
- Flóra, mivel egész héten azt az elméleti fekete sárkányt hajkurásztad, és még mindig sárkány nélkül vagy, úgy döntöttem lépek az érdekeidben.
- Te döntést hoztál NÉLKÜLEM az ÉN saját, külön bejáratú életemről???- néztem rá megvetően.
- Kizárólag a te érdekedben. Bemutatom neked Jim-et, a sárkányt- mutatott a kicsi, kékes színekben pompázó kecses gyíkra. 
- Szia!- léptem oda hozzá.
- Szia...- suttogta, majd lehajtotta nyakát- Ülj fel, sietnünk kell.
Úgy tettem, ahogy mondta. Max megkapta Érát, akinek nagyon örült. Útközben láttam néhány feszülten repkedő őrt, mindenki idegszála megfeszült, ereikben felpezsdült a vér, kiugrásra készen, szinte lélegzet visszafojtva vártak. 
Sárkányaink halk siklásokkal szelték az eget. Jim kecsesen repült, nem túl gyorsan, Mire visszaérkeztünk a bázisra a többiek már tűkön ültek. Kriszti és Larry kitörő örömmel üdvözölték sárkányaikat. Crystal türelmetlenül kémlelte az eget, szemmel láthatóan ő izgult a leginkább. Leültünk a harmatos fűre, mindenki a saját sárkánya mellé. A nyirkos levegő megborzongatott, libabőrös lettem. Jim rám nézett, egészen addig csukott szemmel relaxált. 
-  Fázol- jegyezte meg, miközben farkával betakart és magához húzott- Én sárkány vagyok, a sárkányok csak akkor fáznak, ha betegek- magyarázta, majd lehunyta a szemét és visszatért ahhoz a bizonyos nyugalmi állapothoz. Hosszasan várakoztunk, de semmi sem történt.
- Csak nem lebuktunk?- gondolkodott hangosan Félix, hátát Kráter lábának döntve.
- Félnének tőlünk?- értetlenkedett Crystal.
- A túszunkat féltik- vetette fel Max.
- Vagy... hazudott a túsz...- találgattam.
- Valóban!- nyitotta nagyra szemeit Larry.
- Már kivégezhetjük?- villant meg gyanúsan Kráter zöld szeme, mire mindannyian lenéző pillantásokat vetettünk rá, bár ezt a sötétben nem igazán érzékelhette. 
- Csak, hogy tudjatok világosan látni- mondta Jim, miközben a felettünk ágaskodó fáról letépett egy ágat farkával, majd egy lehelettel meggyújtotta.
- Hallgassuk ki újra!- pattogott Akku, de leintettük, hiszen fölösleges.
- Jobb ötletem van. Állítsuk a nép elé!- szögezte le Kriszti véleményét.
- Támogatom!- harsogta Szuri.
- Na de ha nem tud mit mondani?- kételkedtem.
- Halál!- vágta rá egyszerűen Kráter.
- Legyen- bólintott Crystal, amivel keményen megosztotta a népet. 
- Tessék?- nézett Larry.
- Most komolyan?- kerekedett el Max szeme. Én, részemről szóhoz sem jutottam. Mi az, hogy "akkor halál?" Mindenkinek jár még egy esély! Ezt nem hagyhattam! Eszembe jutott az ébenfekete sárkány katona, aki megmentett Max-et és engem, akit kerestem, akinek jövünk eggyel. Nagyot nyeltem, Max-el egyszerre néztünk össze.
- Nem szabad!- háborodtam föl- Nem vehetjük el az életét!
- Nyugodj le, Flóra, te magad mondtad, hogy csak egy öntelt hólyag, ugyan kinek fog hiányozni?- pislantott rám szikrázó szemekkel Crystal.
- De hiszen esélyt sem adnátok neki, hogy megváltozhasson?!- tiltakoztam tovább, a helyzet ugyanis aggasztó volt.
- Ők sem adtak esélyt Crystalnak- jegyezte mag Kriszti. Nagy csalódásomra ő is átállt a túloldalra. 
- Lásd be Flóra, ez az egyetlen logikus lépés- pártolt hozzájuk Félix is.
- Logikus? Nektek egy emberi, akarom mondani, sárkány életének elvétele logikus lépés?- szörnyedt el Larry, aki már állt, nem bírta türtőztetni magát. 
- Szörnyetegek!- pattant föl Max is, úgy tűnt, már nem fájt a lába. 
- Higgadjatok le!- förmedt ránk Szuri- Mi egy csapat vagyunk!
- Én ugyan nem leszek tagja egy ilyen velejéig romlott csapatnak!- kiabálta bele Max a súlyos szavakat a sötét éjszakába.
- Valóban?- kételkedett Félix.
- Én sem maradok tovább. Aki itt gyilkolni akar, azzal nekem nincs kedvem még szót sem váltani, sem egy levegőt szívni!- jelentette ki Larry, majd felült Akkura.
- Nekem sincs!- mondtam ki végül, bár már eltört a mécses. Torkomban hatalmas gombóc képződött, minden erőmmel azon voltam, hogy visszatartsam a sírást. Hatalmas csend lett körülöttünk, amit már csak az éjszaka hangjai töltöttek be. Max és én követtük Larry példáját, felültünk a sárkányokra. Mikor felszálltunk, távolodtunk egy kicsit, hallottam még Félix hangját: "Hé Kriszti! Ne sírj, majd észhez térnek, nyugodj meg!" 
A faluban éjszakáztunk, Akku házában, Éránál ugyanis a csapat másik fele dorbézolt, Jim pedig... Nem volt állandó lakhelye. Max éjszaka elugrott a mi Albax-ainkért, valamint útközben megállt a kútnál Érával és felpakoltak egy adag vizet. Én Jim-el aludtam, be kell valljam, megkedveltem, egyébként meg nagyon szép és kényelmes sárkány. Nem beszél sokat, de amit mond, az kincset ér. Későn keltünk, mindannyian ki voltunk merülve. Reggelinél Éra egy frappáns tervel rukkolt elő. 
- Mi lenne, ha megszöktetnénk? Még a gyűlés előtt, hiszen a saját pincémhez van kulcsom, észre se vennék. Egyszerűen meglessük, mikor van őrségváltás, akkor belopózik az egyikünk, megkötözi a túszt, mert még is csak egy fogoly, és mikor egyikünk jelt ad, hogy ismét őrségváltás, a túsz és aki bemegy érte szépen kiosonnak, és miénk a világ!
- Jó lesz- dicsérte meg Jim.
- A végét is komolyan gondoltad?- kacagott Max. 
- Én és Flóra bemegyünk a túszért- közölte Jim.
- Tessék?? Mit...?!- próbáltam ráförmedni, de a hirtelen jött ötlettől torkomon akadt az éppen aktuális falat, ami mellesleg valami vörös gyíkból készült speciális étel. A többit inkább tudni sem akartam. Köhögtem párat, majd folytatni szerettem volna.
- Na, azért nem kell mindjárt megfulladni!- veregette meg a hátam Max.
- Már jól vagyok...- nyöszörögtem elhalóan, szinte minden hangomnak lőttek.
- Flóra hangja sikeresen kivégezve!- tapsolt Larry, mire ránéztem, és egy jól irányzott karaterúgással kilapítottam az orrát. 
- Larry orra kivégezve!- nyöszörögtem diadalmasan karba tett kezekkel a többiek felé fordulva. Max a hasát fogta, Éra kuncogott, Jim mosolygott, Akku pedig... mint aki megbolondult... Pattogott össze vissza, közben nevetett... meg sírt... és egyszerre is a kettőt, ráadásul irtózatosan hangosan... 
Estefelé kezdetét vette a kémkedés. A feladatot Max és Éra vállalták. Pontosan megfigyelték, mennyi ideig őrizetlen a pince előtti tér, valamint, hogy milyen időközönként van őrség váltás. Akku és Larry vállalták, hogy jeleznek, ha be, illetve kijöhetünk, de a legnagyobb feladat rám és Jim-re hárult. Otthoni időszámítás szerint nagyjából délután ötre elfoglaltuk a pozíciónkat. Max szerint fél óránként van őrség váltás, ami az jelenti, hogy elég időnk lesz a túszt megkötözni. Egy váltás öt-tíz percig tart átlagosan, de ebből csak öt perc van, amikor a közelben sincsenek az őrök. Húzós lesz, annyi szent. Mindenki a megfelelő helyen volt. Egyszer csak egy tagolt sziszegő hangot hallottunk Jim-el, előre megbeszéltük, tudtuk, hogy erre vártunk. Jim egy hirtelen siklással kilőtt a sűrűből, szinte nesztelenül, és mikor a pince járatához érkeztünk, élesen lefelé süvített Jim, szárnyait beljebb húzta, csak a szembeszél halk zúgása hallatszott. Egy hirtelen mozdulattal a rács előtt értünk földet. Belül sötét volt, így Jim egy parányi lángot fújt a falon lévő fáklyára. Elővettem Éra kulcsát, és beljebb mentünk Jim-el, a rácsot pedig gondosan bekulcsoltam magam után. 
- Á, megjött az ebéd!- beszélt nyájasan a háttal ülő sárkány, orrát magasan emelgette, vagy nagyon fennhéjázó, vagy az ételt próbálta kiszagolni. 
- Kivételesen nem- suttogta férfias hangján Jim. Az ismeretlen hangra a túsz hátrakapta füleit, majd egy gyors mozdulattal felén fordult. Orrlyukai kitágultak, szeme elkerekedett, ereiben megaludt egy pillanatra az a dús sárkány vér. Nyíl formában végződő vékony farkát az ég felé emelte fenyegetően- A méregfarkad ellenünk semmit sem ér- közölte vele higgadtan Jim. 
- Ne közelíts! Honnan jöttél? Ő küldött? A bátyám?- szeme tűzben izzott. Jim fél szemmel rám sandított, amit nem értettem, de hagytam, hogy tegye a dolgát.
- Pontosan! Mindenről tudunk! Te...- vette fel a fonalat Jim. Én csak akkor vettem észre, hogy a félhomályban Jim mögött a túsz engem egyszerűen nem látott meg. 
- Miről? Én... Nem tőlem tudják!- védekezett.
- Mást nem küldtünk a szigetre!- táncolt Jim a tudatlanság kötelén vakon, én pedig lélegzet visszafojtva figyeltem, mi lesz ebből. 
- Valóban, de... Nem tehetek róla, kiszedték belőlem, kérlek, könyörülj rajtam, bármit kért a bátyám... Az öccse vagyok... Ne ölj meg!- térdre borult a fogoly Jim előtt és zokogott. Megdöbbenten leskelődtem Jim mögül, aki végre baráti mosolyra húzta száját és lágy hangon így szólt.
- Kelj fel! Nem a bátyád küldött, és nem azok, akik itt tartanak téged. Ki akarlak vinni. Látom, igazat mondtál, hiszek neked. Ne sírj, tudod, mit tettél. Áruló vagy a magad nemében. Nincs sok bűnöd a hatalmas egoizmuson kívül. Gyere velünk. Szabad választást engedek, a tied a döntés. Átállsz és az életet választod, vagy követed a bátyád, akár a halálba is. Mondd, mit szeretnél?- döbbenten néztem Jim-re, aki más volt, mint hittem. Olyan különleges ereje volt, amitől úgy érezted, ő a másik feled. Ő az, akit mindig kerestél, és tudod, hogy nélküle nem lenne életed. Szívbe markoló érzés futott végig bennem, úgy megrendültem Jim szavai hallatán. 
- Nem ismerlek, nem tudom a neved, de, hogy hatalmad mindenekfelett való, az bizonyos. Nem volt még esélyem eddig, most élek a lehetőséggel. Bár szeretnék, nem vagyok méltó rá, hogy tekintetem rád emeljem. A te utad választom, bárhová vezessen, bármivel jár, Mester- válaszolta Eugén remegő hangon. Ugyan azt érezhette, amit én, azt a megrendítő tudást.
- Ismersz, tőlem kaptad az életedet, te így látsz, pedig sokan másképp ismernek. A nevem szintén ilyen. Van aki így szólít, van aki úgy, de bárhogy hívnak, mindig tudom, hogy engem szólítanak. Ne félj Eugén, ne félj, mert már velem vagy! Ideje mennünk.
- Egyetértek- bújtam elő Jim háta mögül. Azt hittem, Eugén mérhetetlenül fel fog bőszülni, de tévedtem. Mosolyogva rám nézett, elsőre kissé eltorzult arccal, majd megenyhülve. Vártunk még egy darabot a jelre. Jim boldog mosollyal nézett végig rajtunk. Eugén félt rá nézni, én pedig le se tudtam venni róla a szemem. 
- Fiatal vagy még, hogy értsd- suttogta Eugén.
- Jobban érti, mint gondolnád, fiam. Neked sem kéne félned tőlem. A neveden hívtalak, enyém vagy- mondta Jim, mire Eugén áhítatosan ránézett- Már tiszta vagy előttem, nem kell szégyenkezned- Jim hangja nyugtatóan csengett fülünkben. Ott, Éra kertjében, ebben a furcsa dimenzióban, pár méterrel a föld alatt egy poros pincében én és Eugén a világ legboldogabb teremtményei voltunk, hisz lelkünk a felhők fölött szárnyalt súlyok nélkül. 
Hamarosan elhangzott a jelzés. Felültem Jim hátára, magunk mögött kulcsra zártam az ajtót. Eugén szorosan a nyomunkban repült. Olyan nesztelenül és szélsebesen húztunk a bokrok közé, hogy az egész egy szemrebbenés sem volt. Mikor már elég messze értünk, magasabbra szálltunk, a főhadiszállásra igyekeztünk. Félúton találkoztunk a többiekkel, akiket letaglózott a látvány, miszerint a túsz nem volt megkötözve. 
- Mi történt?- kiabálta Larry, és kellő távolságban megállította Akkut, félve a szabadlábon lévő fogolytól. 
- Ne féljetek. Ne legyenek előítéleteitek, ő egy eltévedt testvéretek. Ne vádoljátok, éppen elég nehéz megbékélnie saját magával- magyarázta mély hangján Jim.
- Nem hazudott. Mindent elmondott, amit tudott. Ne féljetek tőle, Jim... Ő tette ilyenné... Ártalmatlanná...- magyaráztam a többieknek. 
Miután sikerült meggyőzni mindenkit, hogy ne rettegjenek Eugéntól, Akku házában megpróbáltam elmesélni a pincében történteket, de valamiért senki sem döbbent meg. Mindenki ridegen vettem tudomásul amit én olyan lelkesen meséltem.
- Igen... És?- kérdezte Max.
- Persze, de ez... szóval semmi különleges... Mármint, Jim egyszerűen ügyes és kész...- mondta Larry.
- Én sem nagyon értem, mit találsz olyan különlegesnek...- értetlenkedett Éra. 
- Tényleg nem érzitek át?!- igyekeztem, de nem érezték. Egyedül Akku fogta fel, neki csillant meg szeme, amikor elmeséltem. Jim-nek igaza van. A fiatalok jobban értik ezt. Eugénnal megvetéssel néztünk rájuk, úgy döntöttünk, csak magunk között beszélünk mindarról, ami odalent történt. 
- Látod, Flóra? Ők nem értik. Vakok, és nem értik, te mit látsz- magyarázta Jim.
- De ez még változhat?- kérdeztem aggódva.
- Ha ők is akarják- válaszolta- Eugén akarta, és kinyíltak szemei. Te is akartad, de ők... 
- Még nem akarják...- fejeztem be csüggedten mondatát...